Az első dolog amelyet megtanultam anyaként, az a feladataim két csoportra osztása, nevezetesen a gyerekkel és a gyerek nélkül végezhető tennivalók listája. Mivel Logan a születése óta keveset alszik, azt nagyrészt éjszaka teszi (ami persze nem baj), így napközben folyamatos szórakoztatást kíván. Mert különben hangosan kiabál a játszószőnyegén, hogy foglalkozzak vele. Ha nem reagálok elég gyorsan, akkor elkezdi bekurblizni magát a megavörösfejű visítós-sikítós sírásban, hogy na mostmár aztán elég, jöjjek, de azonnal.

Olyan cuki.

Ilyenkor mindig felkapom és össze-vissza puszilgatom a kis piros, már nevető huncut arcocskáját.*

Mivel a háborítatlan, aranyat érő szabadidőm, amikor a szemem fénye kicsit lepihen nagyon limitált, ezért amellett, hogy sokszor játszunk együtt és csak rá figyelek olyankor, igyekszem minden olyan feladatot és szórakozást, amelyet vele is lehet, együtt csinálni. Például sokszor figyel a pihenőszékéből, hogy rendesen elmostam-e az edényeket, vagy a hordozóban cipelve igyekszik elkapni a vizes ruhát mielőtt kiteregetem a szárítóra, vagy jön velem tornázni a nappaliba.

Igazán nem panaszkodhatom, mert a drága kisfiam elintézte, hogy mindössze 10 kilót szedtem fel a terhesség alatt. Szeretett labdázgatni a gyomrommal, mármint azzal a részével amelyet nem passzírozott a bordáimhoz, így egyrészt az étvágyam sem volt olyan mint korábban, másrészt féladaggal is jóllaktam már. A szülés után a kórházból pedig mínusz 13 kilóval távoztam a nem alvás és nem evés miatt. Azóta az a három kiló mínusz visszajött, úgyhogy igazából én szinte az első napoktól kezdve úgy nézek ki mint a terhesség előtt.

Szóval nem feltétlenül a kinézetem miatt kezdtem el valamilyen sportolási lehetőség után keresgélni, hanem inkább az egészségem érdekében, és mert úgy éreztem, hogy az állóképességem és a fittségem drasztikusan lecsökkent a teherbe esés óta. Mindemellett a derekam is sokat fáj, egyrészt a gyerek emelgetésétől, másrészt mert lehetetlen pozíciókban alszom Logan mellett. A másik dolog, hogy tudtam, a mozgásba fektetett plusz idő többszörösen megtérül, mert sokkal több energiám lesz.

Elkezdtem gondolkodni, hogy mégis mit tudok Logannal együtt csinálni, vagy esténként, amikor az apukája is tud rá vigyázni. A korábban szeretett futásnak vagy bármilyen rázkódással, ugrálással járó sportnak még a gondolata sem vonzott. Igaz eltelt már pár hónap a szülés óta, de én még mindig nem vagyok benne biztos, hogy a szülés során a pincébe leliftezett medencefenekem visszarendeződött a helyére, szóval az ugrálás kizárva. Az úszás az oda -és visszautazással, átöltözéssel, zuhanyzással, de akár anélkül is olyan hosszú idő lenne, amennyire még nem szeretnék a gyerek mellől eljönni, akkor sem ha kap tápszert is az anyatej mellé, szóval nem halna éhen abban a pár órában nélkülem. A bikram jóga meg szerintem még olyan megterhelő lenne, hogy azonnal elapadna a tejem.

Abba is belegondoltam, hogy az egy dolog, hogy a férjem hat körül hazaér, de olyankor meg vacsorázunk, kint hideg van és sötét, szóval ámíthatom magam, hogy na majd elindulok a mínusz két fokban a szemerkélő esőben a sötét parkba futni, de.. de inkább nevessünk egyet ezen az ötleten.

Így elkezdtem nézelődni az otthoni tornázás világában. Noémivel közben összebarátkoztunk egy közös online projekt kapcsán, erről majd egyszer lesz szó, és mikor elríttam a bánatom, hogy fáj a derekam, meg kéne valami torna, volt olyan kedves, hogy rendelkezésemre bocsátotta a pilates videóit és a Gyógyír a deréknak nevű gerinctréninget. Szóval ez a mai, videóval megcsinosított bejegyzés nem jöhetett volna létre, ha Noémi nem támogatja meg az anyutestem formába hozását.

Gondoltam először csak lájtosan terhelem le magam, ezért a 20 perces pilates videókat csináltam meg. Úgy láttam, hogy az a gyerekkel is kompatibilis lesz, addig talán elviseli majd, hogy nem a teljes és osztatlan figyelmem irányul rá, és hagyja, hogy fél szemmel néha a monitorra sandítsak.
Nem tartott sokáig az első próbálkozásom, mert már a bemelegítés alatt úgy elfáradtam, mintha egy teljes testet átmozgató edzésen lettem volna. Kicsit el is szontyolodtam, hogy mennyire eltunyultam, pedig azt hittem, hogy a napi egy-két óra babakocsis sétálás azért valamennyire karban tartott. (Noémi közben megnyugtatott, hogy beleválasztottam az egyik legnehezebb videó gyűjteménybe, nem én vagyok a tunya.)

Mivel éreztem, hogy itt most én nagyjából nulláról építem fel az erőnlétem megint, ezért következő alkalommal egy kicsit könnyebbel próbálkoztam, a "Gyógyír a deréknak" 3 videóból álló csomag egyik 40 perces tornáját csináltam végig. Elég sokszor eszembe jutott mialatt a gyakorlatokat hajtottam végre, hogy nem hiába gyógyír a neve, sokszor éreztem úgy egy-egy gyakorlat közben, mintha balzsammal kenegetnének.
Valóban könnyebb volt egy kicsivel, mint az előzőleg próbált edzés, de azért ettől is izomlázam lett másnapra.

Végül megtaláltam a kedvencemet, a Noémilates 4x60 perces videókból álló csomagot. 4 darab egyenként egy órás videók, amelyek amellett, hogy különböző testrészekre fókuszálnak (comb-, far-, hasizom és gerinc), egyben az egész testet is átmozgatják. Kellemesen elfáradtam, izomlázam is lett (mondjuk nem csak a combomban, hanem mindenhol, de azt hiszem a nagyon kedvelt plank feladatok miatt..)

Mind a három edzés után éreztem, hogy jobb a tartásom, egész nap kihúztam magam, és peckesen toltam még a babakocsit is. Szeretem, hogy a gerincvédelem fúkuszban van, és hogy jól megdolgoztatja a hasizmaimat és az alsó hátizmokat is. (Azok kellenek a szülés előtt és után is, tapasztalataim alapján.)

Mindemellett azért szeretem Noémi videóit, mert olyan kedvesen kínozza az embert. Ahogy az egyik tanítványa fogalmazott, egy pitbull és egy labrador keveréke, leharapja a kezed, de aztán kedvesen visszahozza. Én mint elgyötört anyuka, olyan szívesen hallgattam, nagyon kedves hangja van, és végre azt éreztem, hogy valaki nem tőlem akar valamit, hanem nekem akar segíteni, nekem akar adni valamit. Valaki velem törődik. Mindent elmagyaráz, és szerencsére folyamatosan figyelmeztet a helyes tartásra, mert azt folyamatosan elfelejtettem tartani.

Tudom mindenki más, és minden anyuka is más, de én most a világból kiszaladnék ha valaki üvöltve motiválna. Volt idő, amikor élveztem a spinning órák alatt a hangos zenét és az edző ordítását, most viszont sírva szállnék le a bicikliről és kuporodnék be a sarokba. Mivel van egy szinte egész nap hangos kisbabám, ezért a legkevésbé sem hiányzik, hogy még az edzés alatt is kiabáljon nekem valaki.

Szóval az edzés egy közös baba-mama program lett, ha gyermekem éppen zen állapotban eljátszik mellettem, akkor belefér a 60 perces pilates, ha pedig nem, akkor megcsinálom az egyik húsz perces videót.

Itt tudtok mazsolázni az edzős videók között:

matenoemi.hu

Csináltunk egy videót is Logannel az egyik közös tornázásról, hát így megy ez a fitness nálunk:**

*: azért ez nem mindig van így, erről és a türelmem többszörös elvesztéséről a következő posztban mesélek.

**: a kamerába meg azért nézek egyszer-egyszer szemöldökráncolva, mert ott ellenőriztem, hogy vajon jól csinálom-e a feladatokat.

Kép: Ayo Ogunseinde on Unsplash