A legutolsó írást a legizgalmasabb résznél fejeztem be, mert mióta van Netflixünk és rágyógyultunk a sorozatokra, megtanultam, hogy így lehet biztosan odaláncolni a képernyő elé a kedves nézőket vagy olvasókat. Fondorlatos húzásom gonoszságát csillapítandó a mai epizódban sokat mesélek majd, sőt a végén még azt is elmondom, hogy sikerrel jártunk-e, vagy sem. De nem ér letekerni a bejegyzés aljára.

Karácsony második napján tigrisbalzsam illatú kellemes karácsonyt kívánok neked kedves Olvasó. Sajnos megfáztam, így tigrisbalzsammal kúrálom a migrénem, és az eldugult agyamat. Ettől függetlenül egy kellemes Szentesténk volt vasárnap, megettük Herman-t, a bio házityúkot, akiből megfőztem életem első tyúkhúslevesét. Finom lett nagyon.

Mielőtt tovább mesélem, eszembe jutott valami múltkor, amelyet mindenképpen szerettem volna leírni. Senkit sem szeretnék a lombiktól eltántorítani, hogyha sajnáltatom magam, hogy mi mennyire fájt, vagy volt kellemetlen, azt nem kell készpénznek venni, mert semmi nem volt annyira rossz, hogy ne vágnék bele megint az egészbe. Azért írok róla, mert nagyon ritkán lehetett a testi tünetekről olvasni, bár egyéntől függő, hogy kinek mi és mennyire kellemetlen. Úgyhogy megosztom, hogy mikor mit éreztem, hátha valakinek segít, ha azt olvassa, hogy más sem érezte nagyon a toppon magát. De biztos vagyok benne, hogy vannak akik nálam jobban és olyanok is, akik rosszabbul reagáltak a kezelésre.

A petesejt leszívás után

A pénteki petesejtleszívás után mondta az orvos, hogy igyak nagyon sokat, minimum három liter vizet naponta az elkövetkezendő napokban, és akkor minden rendben lesz. Megbeszéltük, hogy szombaton napközben hív majd az embriológus az eredménnyel, hogy a 24 óra alatt mennyi megtermékenyített petesejtem lett.

Estére megfájdult a hasam, úgy éreztem magam, mint akit megrugdostak. Pénteken este egy fájdalomcsillapítót is bevettem, hogy tudjak aludni, és lemondtam a barátnőmmel tervezett Buchmesse látogatást. Már aznap éreztem, hogy hiába mondta az orvos, hogy csak nyugodtam éljem az életem -hanyagoljam a sportot, de kedvemre járjak-keljek, sétáljak- éreztem, hogy nem leszek másnap elég jó passzban ahhoz, hogy munka után még kimenjek egy kiállításra is.

Szombaton egyedül voltam a munkahelyemen, csak néhány diák és tanár jött be hozzám. Le volt halkítva a telefonom, így nem hallottam amikor hívtak, de amint észrevettem, azonnal nyomtam a hívás gombot. Az embriológus nő vette fel a telefont, elmondtam ki vagyok és hogy az eredmény miatt hívom.

A nő nagyon lassan beszélt, és nem akart a tárgyra térni, pedig legszívesebben beleüvöltöttem volna a telefonba, hogy MONDJAD MÁR HÁNY DARAB LETT!! Rossz érzésem támadt, mi a sz.rért húzza az időt, lehet, egy sem termékenyült meg?! Lehet olyan, hogy 19 petesejt és több millió hímivarsejt ugyanabban a tálkában úszkálva, genetikailag arra kódolva, hogy egyesüljenek, lehetséges, hogy békésen elúszkáltak egymás mellett egész éjszaka?! Az orvosunk említette egyszer, még a folyamat elején, hogy van olyan eset, amikor másnap reggel a petesejteket az üveg egyik falára, a hímivarsejteket meg a másik falára tapadva találják meg. Velünk is ez történt volna?

Végül kinyögte az eredményt, hogy összesen 3 darab megtermékenyített petesejtünk lett, abból is igazából csak kettő néz ki beültethetőnek. Álltam az irodánkban, hallgattam amit mond, egyszer vissza is kérdeztem, hogy tényleg, mindössze 3 embriónk lett a 19 petesejtből?! És a háromból is talán ha kettő megéri a harmadik napot?Ismételtem megerősített benne, hogy sajnos igen. 

Megkaptam a beültetésre is az időpontot, a következő hétfő reggelre, mondta, hogy nem várhattunk 5 napot, nehogy egyik se érje meg a beültetést. Az első problémánkra, hogy fizessünk-e azért, hogy ne három, hanem öt nap múlva transzferálják a gyerekeket, hamar megkaptuk a megoldást. Már csak az volt a kérdés, hogy hányan érik meg egyáltalán a harmadik napot. Lesz-e egy extra embriónk lefagyasztásra, vagy sem. Itt jutott eszembe a korábbi elméletem a lombik által garantált gyerekekről, meg hogy úgy gondoltam, hogy gyerekeket készítenek a folyamat során. Hát ha a természet nem akarja, akkor a sejtek egy csészében sem találják meg egymást. És még ha az ember az ICSI technikát alkalmazza, azaz a hímivarsejteket beinjekciózzák a petesejtbe, még akkor sem biztos, hogy a beültetett embriók megtapadnak.

Mondanom sem kell, hogy teljes letargiába zuhantam, alig vártam, hogy hazamehessek. Bemásztam a takaró alá és estig sajnáltattam magam, változatosan cifra káromkodások cikáztak át az agyamon, közben fájlaltam a hasam is, és féltem, hogy egy kis embriócska sem éri meg a hétfőt.

A férjemmel felváltva tartottuk egymásban a lelket, talán ő egy fokkal pozitívabban állt a témához, mint én, aki a takaró alatt morgott. Kevés embrió ellenére is sikeres terhességekről szóló történeteket keresett az interneten.

Beültetés

Hétfőre egy kicsit már megnyugodtam, elfogadtam a helyzetet és reméltem a legjobbakat, hogy minden rendben lesz, és vár minket legalább egy gyerek kezdemény, akit visszarakhatnak a mamájába. Hétfőn korán felhívta a férjem a klinikát, hogy megkérdezze hányan vannak még a kicsik, nem tudtunk délig, az időpontunkig várni. Ketten maradtak csak, abból az egyik egy top embrió volt, olyan, amilyennek 3 naposan lennie kell, a másik nem annyira, de attól függetlenül még beültethető. Aznap reggel még elszívtam egy szál cigit, de úgy döntöttem, hogy a beültetés után, amikor a gyerekek már bennem úszkálnak nem fogok rágyújtani.

Volt ebből egy kis összezörrenésünk a folyamat alatt, a férjem szerint, és egyébként elméletben igaza volt, csökkentem az esélyeinket minden egyes elszívott cigivel. Egyébként ő füstölt továbbra is. Úgy voltam vele, hogy nem akarok még egy plusz stressz faktort, elég nekem a hormoninjekciózás, az időpontokra való rohangálás, a munkahelyem, tudtam, hogy a beültetés után nem fogok rágyújtani. Ha már közel 17 évig mérgeztem magam, még két hét nem gondoltam, hogy igazán változtatna az esélyeinken.

A beültetés folyamata már ismerős volt, kicsit tért csak el az inszeminációtól. Egy, már előre felhelyezett néhány milliméter átmérőjű kis csövecskébe illesztette bele az orvos az embriókat tartalmazó másik csövet, közben eleresztett egy viccet, hogy mivel elég magas vagyok, a csövet hosszabbra kell hagyni, hogy felérjen a méhemig. Mikor azt hiszem, hogy nem kapok már több megjegyzést a méreteimre, akkor mindig befut valami aranyköpés. Főleg ebben a helyzetben volt nagyon vicces, amikor széles terpeszben, a hüvelyemből kilógó csővel hallgathattam, hogy hány méternyi kábelt tudnék eltüntetni. A lényeg persze, hogy a gyerekek bent voltak, megnézték ultrahanggal is, majd hazamehettünk. Nem mertem elmenni wc-re, nehogy kicsusszanjanak a kicsik. Ami persze butaság, mert a méh úgy zár, mintha két frottírtörölközőt tennénk egymásra, nem ereszti el az embriókat.

Várakozás

A beültetés másnapján elmentem pár órára dolgozni, majd visszamentem az orvoshoz, mert annyira elkezdett felpuffadni a túlstimuláció miatt a hasam, hogy majd szétrepedt a bőröm. Az orvos valamiért kerülte az "Überstimulation" kifejezést, csak azt magyarázta, hogy 19 kinyert petesejt esetén várható volt, hogy felpuffadok, mert a két petefészek szívja magába a folyadékot az egész testemből. Kaptam néhány nap betegszabadságot is, jó volt otthon terpeszkedni. Egyébként meg a napi három liternyi folyadékot nehéz lett volna munka közben meginnom anélkül, hogy óránként háromszor kelljen látogatni a mosdót. A kollégáim szerencsére nagyon támogatóak voltak, ragaszkodtak hozzá, hogy a hét végéig otthon maradjak.

Mindenhol azt olvastam, hogy ez a két hét várakozás a leghosszabb és legidegölőbb az egész folyamatban. Ez sem volt ismeretlen, az inszeminációnál is mindig várni kellett. Nálam a haspuffadás és fájás miatt az első hét hamar eltelt, írtam, sorozatot néztem, pihentem és szorgalmasan ittam. A második héttől kezdett izgalmassá válni a dolog, apróbb változásokat vettem észre a testemen, de nem foglalkoztam vele annyira, mert nem tudtam, hogy a tünetek a hormonok miatt vannak, vagy esetleg korai terhességre utalnak. A melleim változtak meg, pontosabban a mellbimbóm formája. Szerintem nagyon csinos lett, úgy nézett ki, mintha mindig fáznék, előre álló cumi formája kezdett lenni. Közben pedig a mérete is nőtt, a B kosaram kezdett kicsi lenni. Egy másik érdekes tünetet is tapasztaltam, amelyet nehéz elmagyaráznom, mert nem is tudom pontosan, hogy mit éreztem. Olyan volt, mintha én lennék a megelevenedett villendorfi Vénusz szobor. Egy has és két mell, mintha a többi testrészem nem is létezett volna. A hasfájás, felpuffadás és a sok hormon miatt viszont úgy voltam ezekkel a jelenségekkel, hogy mivel még soha nem voltam terhes, nem tudhattam, hogy milyen tüneteim lehetnek, így nem igazán reménykedtem, vagy éltem bele magam.

Álmok

A petesejt leszívás után, vasárnap el kellett kezdenem a progeszteron hormon szedését. Pontosabban eldönthettem, hogy injekció, vagy hüvelytabletta formájában szeretném alkalmazni. Az injekció mellett döntöttem a korábbi, hüvelytablettákkal szerzett tapasztalataim alapján. A hormonnak t0bb fajta mellékhatása lehet, például fejfájás, hányinger. Ezeket szerencsére nem tapasztaltam, helyette viszont olyan színes és kreatív álmaim voltak, hogy kezdtem azt hinni valami megszállt. Minden egyes éjszaka látogatást tettem Abszurdlandban, volt, hogy pelenkás felnőtt férfi kergetett, vagy sárkányok elől úsztam el és menekültem a Balatonban, vagy gyerekkori iskolatársakkal találkoztam és beszélgettem el, de láttam, hallottam őket, mintha élőben találkoztunk volna. Mindegyik álmom, minden egyes éjszaka olyan valós volt, hogy a harmadik napon, amikor ugyancsak valamelyik másik dimenzióban tettem látogatást, mondtam a férjemnek, hogy valami nem oké. Végül neki jutott eszébe, hogy valószínű, hogy a hormonok miatt van ez.

A teszt

Természetesen én sem bírtam kivárni a 14 napot, pedig egész türelmes voltam egészen addig, amíg Youtube-on nem kezdtem el olyan beszámolók után nézni, ahol anyukák mesélnek a legkorábbi terhességi tünetekről. Így találtam olyan videókat, ahol egyes leendő anyukák napi három tesztet készítettek, és dokumentálták, hogy melyiket hány órakor, hogy így prezentálhassák a vonal erősségének változását. Mind lombikos anyukák voltak, és úgy láttam, hogy a beültetés utáni nyolcadik napon már látszódott valami nagyon halvány csík azoknál, akik teherbe estek. Több se kellett nekem, vettem is gyorsan egy nagyon érzékeny tesztet, hogy másnap reggel az első dolgom az legyen, hogy megtudjam mi a helyzet.

Meséltem az álmokról. A legérdekesebb a tesztelés reggele előtti álmom volt, pontosabban végtelenített álomképeim. Egész éjszaka, legalábbis úgy éreztem, hogy egész éjszaka, de az álmoknál sosem tudja az ember, hogy a valóságban meddig tartottak. Szóval végtelenített ismétlésre állítva azt álmodtam, hogy felébredek, felkelek, megbotlok a papucsomban mint általában, kibotorkálok a WC-re, a polcra előre odakészített zöld címkés üres uborkás üveget leemelem, látom a zöld színét, elolvasom, hogy rá van írva "Cornichons". Használom amiért odakészítettem, belemártom a tesztet 20 másodpercre, majd leteszem a kis csapra. Néhány másodperc múlva látom a két erős csíkot, terhes vagyok! Kiabálok ki a WC-ből, hogy mi az eredmény, jön a férjem, és ő is nagyon örül. Ezt a jelenetet álmodtam legalább tízszer egymás után, mindig elölről és elölről.

Valamikor hajnalban felébredtem, mert pisilnem kellett. Furcsa érzésem volt, kicsit félálomban nem is voltam benne biztos, hogy nem csináltam-e meg már azt a tesztet. Annyira valóságos volt a pozitív eredmény, hogy egyszerűen nem lehetett, hogy ne lássak két csíkot. Dobogott a szívem ahogy kimentem a WC-re, láttam ott van a zöld címkés uborkás üveg, benne a teszt még becsomagolva. Még nem csináltam meg. Dobolt az agyamban a gondolat, hogy ennek pozitívnak kell lennie. Nem lehet, hogy megálmodtam az egész történetet és nem lesz igaz. Közben a férjem is felébredt, kiabált a hálóból, hogy mi az eredmény. Mondtam még nem tudom, most kezdek anyagot gyűjteni az üvegbe. Pont ahogy megálmodtam, belemártottam a tesztet, félretettem, közben befejeztem a bizniszt a mellékhelyiségben és visszamentem a teszttel a hálóba. A kontrollcsík rögtön látszott, viszont a második csíkot nem tudtam igazán kivenni. Aggódtam. Kimentem a konyhába, hogy a sütő felett lévő vallatófény alatt is megnézzem, majd a kis villany alatt az íróasztalomon is, és akkor ott, mintha, talán, esetleg valami vonalacskát láttam volna.

Az első tesztem 8 nappal a beültetés után

A férjem szerint ott semmi nem volt, pedig a kicsi babánk akkor már befészkelte magát a méhembe.

A következő részben mesélek arról, hogy milyen érzés volt a tesztet látni és arról is, hogy hogyan vette el minden reményemet az az információ, hogy a tüszőérlelő injekció ugyancsak tartalmaz hcg hormont, tehát az első tesztem még simán lehetett egy fals eredményt adó is.

Kép: John Cobb on Unsplash