A napokban jutott eszembe, hogy a terhességnek csakis egy férfi adhatta az áldott állapot elnevezést, mert nagyjából annyira érzem magam megáldva, mint amikor gyerekként mondták, hogy a "ajóistenáldjonmeglányom" mert mondjuk eltörtem néhány poharat.

Egyébként értem én, arról van szó, hogy egy emberi lényt kreálunk mi nők, két szabad szemmel nem látható sejtből szemeket, meg csontokat, komplett idegrendszert, sőt agyat -bár az nem mindenkinek sikerül- készítünk, és azért ez nem semmi, nem képes rá mindenki, például egy férfi sem.

Benne vagyok a második trimeszterben, most kezdem az ötödik hónapot, a hasam még nem nagyon látszik, amit egyébként nem bánok, mert kicsit zavarban vagyok tőle. Most azt érzem, hogy nem akarom, hogy idegenek lássák, hogy babát várok, úgy érzem, ez az én vagyis a mi kis titkunk. Talán még két hónapig tudom rejtegetni a sáljaimmal és kardigánjaimmal, aztán Pötyike már a 188 centiméteres testemben sem talál majd függőlegesen helyet magának, muszáj lesz kitolnia előre is a belső szerveimet, hogy elférjem.

Egyébként már most olyan kis furfangos. Azt hiszem elkezdtem őt érezni, legalábbis szerintem amikor olyan érzésem van, mintha valaki belülről rátaposott volna a húgyhólyagomra, az szerintem csak ő lehet. Ezért sem hívom többé Alienkének, megkapta ismét az eredeti nevét*, mert mostanában fejlődik ki a hallása, és szerintem nem szereti ha így hívom. Szóval azért furfangos, mert valahogy mindig a tudtomra adja, hogy amit éppen csinálok az tetszik-e neki, vagy sem. Például amikor kihagytam az ebédet és mint egy bolond szaladgáltam a munkahelyemen, mert mindenki egyszerre akart tőlem valamit, akkor megfájdult az alhasam, szerintem ő is stresszes lett, és így jelzett, hogy álljak le. Ezzel szemben múlt pénteken amikor elvittem babaúszásra (én úsztam, ő meg a hasamban úszkált), akkor nagyon jól éreztem magam, semmim nem fájt.

Enni is azt eszem, amit ő szeretne. Azt hiszem, mivel igazán soha nem voltam rosszul, ezért nem is köszöntött be nálam a megváltó második trimeszter. Gyakori fejfájás és néha hányinger már szinte mindennap kísérnek. Még mindig rosszul leszek a tejtermékektől, hiába próbáltam ismét enni, négy napos szorulással, hányingerrel és akkorára puffadt hassal szenvedtem, hogy eszembe jutott nekem azért lesznek terhességi csíkjaim, mert nem tudok pukizni. Azért van, hogy sikerül, nem gondoltam volna, hogy ennyire elshrekesedek a terhesség alatt. A puki és büfi egész nap hűséges társaim lettek.

Szóval Pötyike figyel arra is, hogy ne legyen egy tehén az anyukája. Nincsenek falási rohamaim, bár nehezen sétálok el bármelyik hentes előtt -itt nálunk az aluljárókban is lehet kolbászt, meg mindenféle husikat venni- amikor megérzem a kolbász illatát, látom ahogy a zsír serceg rajta, alig bírom visszafogni magam, hogy ne vegyek gyorsan egy darabbal. Vagy a grillcsirkés illata.. Mondtam is a férjemnek, hogy így, hogy a kisfiát növesztgetem magamban, már átérzem és megértem, hogy ő miért nem tudott volna soha vegetáriánus lenni.

Szívesen eszem husit, bár továbbra is szegény disznónak a húsa a kedvencem, eszem csirkét és pulykát is. Emellett naponta eszem almát és narancsot, tonnaszámra a paradicsomot, jól megsózva; imádom a salátát, nyers répát. Az avokádót vaj helyett használom. Ja és a fekete olívabogyót jó hidegen, abból hetente három-négy üveggel is meg tudnék enni, ha nem felejtenék el venni. Zöldségek köretnek vagy nyersen. És a szénsavas hideg víz, az azt hiszem az új fétisem lett, imádom amikor kaparja a torkom, és az sem utolsó szempont, hogy jó öblöset lehet utána büfizni, jobb kint mint bent. Csokit továbbra is eszem azért, de megpróbálok kevesebbet, mert azt hiszem inkább megszokásból, de nem nagyon hiányzik. Kivéve tegnap, amikor egész nap müzit akartam enni (végül vettem és azt ettem zabtejjel, pedig mondhatjuk soha nem eszem), meg édességet.

Ez egyébként a munkahelyi stresszel is összefügghet, mert többször is éreztem mostanában, hogy nagyon rágyújtanék, annak ellenére, hogy eddig nem kívántam a cigit.

Voltunk orvosnál is múlt héten, vettek vért, meg kaptam influenza elleni oltást, eddig még sosem, de  most a gyerek miatt ajánlott volt. Megnéztük a kicsit is ultrahangon, papír szerint 18 cm hosszú, bár megmérni nem sikerült mert folyamatosan ficánkolt. Nagyon szép formájú fejecskéje van, és láttam a kis kukiját is.

A következő hetekben fogom őt majd már biztosan érezni, azt olvastam, hogy az első terhességnél sokáig nem tudják a nők eldönteni, hogy a babát érzik-e. Anyukám és a barátnőm egymástól függetlenül mondták, hogy olyan mintha a fing keringene a hasamban. Megállapítottam, hogy milyen kifinomult emberekkel vagyok körülvéve. Egyébként olyasmit már éreztem, meg ugye a húgyhólyagom rugdosását is, szóval elvileg már érzem a kicsit, de nem vagyok meggyőződve róla.

Azért vannak paráim is, például, hogy önző anya leszek, aki nem is gondol a kicsire, mert a férjem már egy csomó ruhát vásárolt én meg még magamtól semmit (mondjuk festéket már akartam, hogy kifessük a szobát), viszont magamnak beszereztem egy kismamaruhát, egy farmert és egy pólót. Néha tudatosul bennem, hogy basszus babánk lesz, aki mindig ott lesz, és nem tudom, hogy erre fel vagyok-e készülve. Meg apa parám is van.

A házasságunk előtt a férjemnek volt feleség parája, naponta kérdezgetett, hogy ugye nem fogok megváltozni miután összeházasodtunk. Ugye utána is ilyen kedves és aranyos leszek. Az esküvő után párszor a fejemhez is vágta ha éppen veszekedtünk, hogy na most mutatom ki a fogam fehérjét. Mintha korábban nem veszekedtünk volna. Aztán ez szép lassan elmúlt, rájött, ha már két évet együtt éltünk 34 nm-en az esküvő előtt, nem fogok túl sok meglepetéssel szolgálni a papír megszerzése után sem.

Most rajtam a sor, folyamatosan kérdezgetem, hogy ugye nem fog megváltozni. Nem lesz olyan apa, aki addig törődik a gyerekével amíg meg nem születik és rá nem jön, hogy azzal a visító csomaggal munka is van. Fejben apa-programokat szervezek neki, és hetente kétszer teszem világossá számára, hogy nem lesz a gyerek mindig velem, ugyanúgy ki kell vennie a részét mindenből, mert én nem akarok mártírt játszani. Ha hazajön munkából, akkor szépen átveszi Pötyikét, hogy tudjak sportolni, barátnőzni, kicsit kiszabadulni. Szeretném ha mi mindent megtennénk azért, hogy a kicsi egyenlő félként tekintsen ránk, és az apa ne csak egy anya pótlék legyen. Egyelőre modjuk nem sok okom van megijedni, mindenből kivette a részét eddig is, de némelyik férfi képes hirtelen megváltozni.

Persze meglátjuk Pötyike mit szól majd ehhez, de igyekszem az elejétől úgy szoktatni, hogy mindkettőnkhöz egyformán viszonyuljon. (Mondjuk az elején én leszek a kajaforrás, így biztos előnnyel indulok.)

A végére pedig hoztam kettőt a legújabb fotóiból:

*Mikor megláttam, hogy pozitív a tesztem, szinte biztos voltam benne, hogy ketten vannak bent. Azért is, mert egyszer a két babával álmodtam, éppen szoptattam őket, másrészt mert a semmiből beugrott két becenév, Pötyi és Mazsola. Ezért is voltam picit csalódott, hogy nem ketten vannak, mert annyira biztosan éreztem.

Amikor kiderült, hogy csak egy baba van bent, gondolkodtam, hogy vajon Pötyi vagy Mazsola maradt, és rögtön a Pötyi név ugrott be. Ezentúl a kicsi Pötyi munkanév alatt készül.