Háromnegyed tízkor ébredtem a zavartalan csöndre. Tökéletes éjszaka volt, a férjem nem horkolt, nekem csak egyszer kellett pisilnem, nem hallottam a madarak hajnali öt órás koncertjét sem, amikor már automatikusan kelek fel és zárom be az ablakot. Az egy hete tartó felújítás is szünetelt valamiért, így sem a fémet vágó körfűrész, sem a szomszéd kislány és/vagy kisfiú reggeli hisztériás sikítása sem ébresztett reggel. Egy csoda.

Nem aludtam jól már egy hete a fent említett zavaró elemek együttes vagy random jelenléte miatt, így ez a mély, pihentető alvás olyan volt, mintha napokat aludtam volna át egyhuzamban egy lazító illóolajos masszázst követően.

Úgy gondoltam, ha már ilyen fitt vagyok, akkor ma végre megírom a következő babás bejegyzést, amelyet pár napja kezdtem el. Tisztálkodási nagygenerált tartok, borotválkozással, hajmosással, körömvágással és szemöldök szedéssel. Elszaladok a piacra, hogy a tegnap vásárolt gomba mellé vegyek néhány zöldséget is, gombalevest kívántam ropogós gombával, csipetkével. Megint rendetlenkedett a gyomrom, így csak egy smoothie-t ittam reggelire, nem gondoltam volna, hogy a terhesség alatt lesz a legkönnyebb a súlyomra figyelni. Mert lehet annyit enni amennyit a szemem kíván, aztán meg fetrengeni a teli hasam, vagy a nyelőcsövemet szétégető gyomorsav miatt.

Lezuhanyoztam, hajat mostam, bekrémeztem a hasam. Láttam, hogy megint szélvihar és 15 fok van kint, szeretném a hőséget visszakapni. Azért 29-32 fok még nem az, amibe bele kell halni, hát mégiscsak nyár van. Biztos a sok panaszkodó miatt lett megint ősz, viszont tavalyhoz képest jó, hogy most nem esik. Közben a férjem is hazaér az edzőteremből, ma nem ment dolgozni, így végre volt egyszerre kedve és ideje is elmenni kicsit átmozgatni magát. Elindulok a piacra, amely péntekenként a Friedberger Platz-on van, mindössze három perc séta, csak néhány dolog kell. Póréhagyma, burgonya, paradicsom, petrezselyem és egy kis cseresznye, azt mondja nem kukacos. Remélem.

Hazaérek, pucolok, hámozok, karikázok, minden zöldséget megszagolok, de jó, hogy van illatuk! Rotyog a leves, a hasam egyre nehezebb, mázsás súly húzza a derekam, jól esne leülni. Ülve nehéz főzni, még kibírok pár percet. A férjem steaket akar enni rizzsel, megmaradt a múlt heti grillezésből.

Olajon pirítok egy kis fenyőmagot szeletelt gombával és elkészítem a habarást rizstejszínből. Hát nem olyan mint a tejföl, de tejtermékeket továbbra sem tudok enni. Egyébként jobb is. Húst könnyen lehet állatbarát helyről beszerezni, de a tejtermékeket egyelőre még mindig csak a nagyüzemi állattartásból. Elkészül minden, tányérra szedem. Először a pirított gombát és a fenyőmagot, meglocsolom a levessel, majd a rizstejszínes habarással.

Beviszem a nappaliba, épp a brazil meccs megy, közben eszembe jut, ha megszületik a babánk le kell szoknunk a kanapén, a tévé előtt evésről. Vagy legalábbis csak alkalmanként az ölünkből kanalazni. Leülök, de nincs erőm enni. Már megint gyereknövesztő napom van, azaz olyan érzésem, mintha a testem összes energiája elhagyna. Mintha rengeteget sportoltam volna sok hónap kihagyás után. Mintha több órát talpaltam volna. Elnehezül a vállam, majd a karjaim, a combjaim is. Valaki kihúzta a dugót, érzem, ahogy folyik ki az energiám. Ledózeroltak.  A dohányzóasztalon gőzölgő leves túl messze van, nincs erőm felemelni a kanalat sem.

Ezért aludtam ilyen sokáig és mélyen, a testem megint nagyon dolgozik. Mennyire csodálatos, hogy amellett, hogy engem életben, egészségben tart, kifejlesztett egy másik embert. Csontostul, idegrendszerestül, minden kis belső szervével egyetemben. Szeretem magam és hálás vagyok amiért ennyit dolgozott értünk.

Végül győz az éhségem, jóízűen megeszem a levest, a férjem is megkóstolja, próbálom a csipetkét lefordítani angolra, kevés sikerrel. Végül azt mondom, hogy olyasmi mint az osztrák Spätzle. Evés után este nyolcig fekszem az ágyban. Nem vagyok álmos, csak zsibbad az egész testem. Mondom a férjemnek, ha most adnál 1000 eurót hogy keljek fel, hagyjam el a lakást, sétáljak 100 métert majd vissza, nem tudnám megcsinálni. Ugyan, mondja, mezítláb is elindulnál. Mondjuk valljuk be, lehetséges.

Este kilenc van, megkívántam a cseresznyét, kicsit feléledtem, már nem fájok. Jó lenne megírni a másik posztot is, voltam a klinikán nyitott napon, a barátnőim szerveztek egy babaváró bulit, elmentem a szemészhez, és egy fájdalomcsillapításról szóló előadáson is részt vettem, sőt anyukám is kiszaladt egy kicsit megcsodálni a még becsomagolt unyokát és engem megszeretgetni. Mosok egy pár cseresznyét és írok egy normális posztot is.

Kép: a férjem készítette tegnap reggel, a 38. héten járok éppen. (Szakértőknek: 37 hét+5 napos has)