Arról már meséltem korábban, hogy a progeszteron hormon micsoda cifra álmokat hozott nekem amikor elkezdtem használni, aztán ahogy - legalábbis gondolom - hozzászokott a szervezetem hagytak alább a sárkányos-pelenkás történetek.

Egy időre mondhatjuk, hogy rendeződött is a dolog, semmi nagyon különös nem történt éjjelente, míg nem a napokban újra indult a bizarr éjszakai mozizás. A legérdekesebb sokszor nem is az volt, amit álmododtam, hanem hogy annyira valóságos, mintha valóban megtörtént volna.  Például az egyik éjjel megint a szilveszter esti vacsorán ültünk, azon már meg sem lepődtem, hogy láttam a színeket, hallottam a hangokat teljesen valósághűen, viszont azon meg már annál inkább, hogy amellett, hogy álmomban is tudtam, hogy terhes vagyok, simán rágyújtottam és elszívtam egy szál cigarettát.

Éreztem azt a kellemes, kicsit torkot kaparó érzést, ahogy az első slukk elérte a torkomat, leszaladt a légcsövemen, hogy megfordulva a tüdőmben hosszasan távozzon belőlem. Mialatt élveztem a cigimet megbeszéltük a férjemmel - még mindig álmomban - hogy ugyan ne aggódjak, néha-néha egy- egy szál nem fog ártani a gyereknek, majd belekortyoltam a vörösboros poharamba is, mert abban is megegyeztünk, hogy esténként egy pohár borocska ugyancsak ártalmatlan a kis növekedő magzatka számára.

Mindez azért volt érdekes, mert már lassan 4 hónapja nem cigizek, sőt a füst is zavar, nem szeretem az illatát, pedig emlékszem, már gyerekként is szerettem a füstszagot és alapvetően nem is hiányzik, szerencsére a gyerek jól elintézte, hogy minden egyes káros szenvedélyemet megutáltatta velem. Már a kávét sem szeretem annyira, bár reggelente iszom mindig egy bögrével, megnéztem napi 3 csésze engedélyezett, mondjuk remélem nem azokra  a porcelán eszpresszó minieszcájgokra gondoltak az interneten, mert abból vagy 15-öt is bele tudnék tölteni a bögrémbe. Szóval a kávéról nem voltam hajlandó lemondani, elég, hogy a kis Élienke átrendezte belsőmet és az emésztésemet, de a kávét nem engedtem, még akkor sem, ha feketén annyira nem szeretem, de az előbb említett szívem kis csücske miatt tejet már nem tudok beleönteni,  mert akkor egész napos émelygéssel büntet, de akkor sem hagyom, a reggeli kávé kell.

Mivel a cigit meg az alkoholt nem bántam, és nem is hiányoznak, nem értettem, hogy miért álmodtam ennyire színeset és szagosat róluk. A barátnőm szerint azért, mert a tudatos énem felett már átvette a kicsi az uralmat, és a saját maga védelmében kordában tart, viszont az álmaimban nyugodtan kiélheti magát szegény pangó tüdőm. Van benne valami.

Egyébként ez és a többi álom csak bemelegítés volt, a tegnap előtti bizarr sztorihoz, amely annyira megihletett, hogy írtam belőle egy rövid mesét. Szóval a következő történet egy álmomban megtörtént eseményen alapul.

A kicsi banánfa

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kis palánta, amely egyik nap megjelent az anyuka ablakpárkányán. Egy fehér műanyag pohárban árválkodott a növénygyermek, apró mérete ellenére is igencsak nagy és vastag zöld levelével. Anyuka nem értette hogy kerülhetett csak úgy hipp-hopp az ablakba a kicsi, de nem hagyhatta, hogy továbbra is kint fagyoskodjon azon az igencsak zord és hideg téli reggelen. Óvatosan megfogta a kis palántát és beemelte a párkányról a meleg konyhába. A reggeli kávéja már barátságosan gőzölgött a bögréjében, amely egyáltalán nem volt túlságosan nagy, hiába csóválta a fejét minden egyes reggel az apuka, aki éppen akkor bukkant fel a konyhaajtóban.

Anyuka rögtön mutatta is a kis növénykét apukának, hátha ő tudja a választ a rejtélyre, mégis mikor és hogyan bukkanhatott fel ez a kis zöld élőlény a konyhapárkányon.

- Nézd csak, mit találtam, egy kis palántát. Vajon milyen növény lehet? - fordult anyuka apuka felé, aki éppen a kis zöldlevelűt vizslatta, és magában ő is feltette ugyanezt a kérdést, de a választ ő sem tudta.

Talán örökkön örökké is ezen gondolkodtak volna, ám szerencsére hamar választ kaptak a reggelüket fogva tartó súlyos kérdésre.

Ugyanis a kis palánta kissé felengedve a konyha melegében, megszólalt.

- Köszönöm, hogy behoztatok, már annyira, de annyira fáztam kint. Itt sokkal jobban érzem magam veletek. Én egy kis banánfa vagyok. Egyszer majd nagy és erős leszek, de most még csak egy kicsike levelem van.

Anyuka és apuka szeretettel nézték a beszélő banánfát és rögtön elhatározták, hogy befogadják és gondoskodnak róla. Megsimogatták a kis levelét, mondták neki, hogy most már minden rendben lesz és kerestek egy napos és meleg helyet a szobában, ahol kedvére sütkérezhetett.

Teltek-múltak a napok, anyuka és apuka együtt locsolgatták a kis palántát, letörölgették a port a leveleiről, és szívesen hallgatták a kicsit, ahogy elmeséli a történetét. Hiszen azóta is furdalta az oldalukat a kíváncsiság, hogy vajon hogy került a kicsi banánfa pont az ő ablakukba azon a hideg téli éjszakán:

- Emlékszem, amikor még egy kis mag voltam - kezdte a történetét a kis banánfa. Az anyukám mellett, aki egészen az égig ért, olyan hatalmas volt, bebújtam a föld alá, hogy megerősödjek és hamar kibújjak ismét a szép vastag zöld levelemmel. A nap meleg sugarai cirógatták a hátunkat, a kövér esőcseppek oltották a szomjunkat én pedig napról napra nagyobb lettem. A hangyák már nem tudtak átmasírozni rajtam, büszként feszítettem, hiszen már olyan nagy lettem, hogy ki kellett kerülniük. Boldogan éldegéltünk a trópusi otthonunkban. - emlékezett vissza mosolyogva a kis banánka.

- Egyik nap egy hajóra tettek minket és hetekig hánykolódtunk a tengeren. Fáztunk, és sötét is volt. Sok-sok sötét éjszaka és utazás után végre megálltunk. Nem tudtam aludni a hullámzó hajón, így nagyon-nagyon álmos voltam, ahogy megálltunk rögtön elszenderedtem. Egy jóságos ember kezében ébredtem fel, aki látta, hogy milyen kicsi vagyok a többi banánfa mellett.

- Ej ej te kicsi banánfa, hát mit csinálsz itt a többiek között, te kis apróság.  Neked még sokat nőnöd! - mondta a jóságos ember. 

Azzal felhörpintette a fehér poharából a szódát, óvatosan beletett, majd fogott egy marék földet, és gondosan betakargatott. Már nem is fáztam olyan nagyon.

- Ej te kicsi banánfa, ismerek ám egy anyukát és egy apukát a közelben, ők majd biztosan gondoskodnak rólad. Gyorsan odateszlek a párkányukra. - mondta a jóságos ember.

- Így kerültem hozzátok és nagyon boldog vagyok.

Az anyuka szívében azonban gyökeret vert az aggodalom. Hiszen a kicsi banánfának sok-sok napsütésre és finom meleg esőre van szüksége. Ebben a száraz és hideg télben nem fog tudni nagyra nőni. Apukával megbeszélték, hogy mi lenne a legjobb a kicsinek.

- Kicsi banánfa, kezdte az anyuka. Arra gondoltunk apukával, hogy elviszünk téged a Palmengarten-be. Ott találkoztunk már a meleg, nedves trópusi üvegházban más, már nagy és erős banánfákkal. Elviszünk téged oda, hogy a testvéreiddel lehess és te is nagyra nőhess.

A kicsi banánfa egészen elszomorodott, az egyetlen levele reményvesztetten kókadozott az oldalán.

- Nem akarlak titeket elhagyni, sírt a kis banánfa, én veletek szeretnék maradni, akkor is, ha itt hideg van. Majd nyáron sok-sok napsütést szívok magamba, hogy egész télen kitartson. Így is lett. A sok-sok napsütést elraktározta a leveleiben a kicsi, hogy kitartson a hosszú és hideg tél alatt.

Anyuka és apuka ezért úgy döntöttek, hogy kiültetik a kicsi banánfát a kertbe. Kivittek hozzá egy kis asztalt és két széket, és ezentúl minden egyes nap ott ettek vele, télen is és nyáron is. A kicsi banánfa pedig megnőtt, nagy és igazán erős lett, sok-sok zöld levéllel.

Boldogan éltek örökkön, örökké.

Itt a vége.

Remélem tetszett az LSD-s álmom, amelyben a beszélő fa nem a kitalálcióm eredménye, valóban elbeszélgettem a kicsi fával.

Kép: pixabay.com/mussejereissati