A két hét adásszünet után frissen és fiatalosan kanyarítom ide a legújabb beszámlót. A laptop kijelzőjét kellett kicserélni, szerencsére olcsóbb volt mint egy új készülék, úgyhogy ismét jönnek az írások.

Hebamme látogatása

Két hete pénteken jött el hozzánk a Hebamme-nk (szülész-védőnő 2in1) egy ismerkedős beszélgetésre, nagyon szimpatikus volt. Készültem sima és buborékos ásványvízzel, kávéval, teával, meg ropogtatni valóval, amelyet  végül a férjem rrropogtatott, fogalmam sem volt, hogy hogyan szokták az emberek a Hebammet fogadni, mindenesetre csak sima vizet kért - szerencsére, mert a buborékos helyett is menteset vettem véletlenül. Elmondta, hogy ő miben fog segíteni, a szülés után egy ideig majd naponta jön, majd egyre ritkábban, megnézi a babát, a sebeimet, tanácsot ad a szoptatásban és amikor majd leesett Pötyike köldökcsonkja először megfürdetjük együtt. Ezen a barátnőm meglepődött, egyrészt, hogy addig várni szoktak itt Németországban az első fürdetéssel, másrészt, hogy minek akar egy idegen nő ott lenni a kisbabánk első fürdésénél, az egy intim pillanat, ő még a férjét is kitúrta volna onnan a legszívesebben, én meg jót nevetettem rajta. Szerintem itt ezt a gyerek fürdetés dolgot nem viszik túlzásba egyébként sem, csecsemőket egyáltalán szoktak naponta, legalábbis a munkahelyi rövid és gyors közvélemény kutatásom alapján. Mondjuk mitől is lenne egy egy hetes baba koszos. Ha annyit kakil esetleg, azt úgy is lemossa az ember rögtön a kis husis popsijáról, azon kívül nem hiszem, hogy nagyon bekoszolódna az egész napos alvástól, evéstől és sírástól.

Eldöntöttem, hogy a legtöbb dolgot igyekszem a helyi gyakorlat alapján csinálni, nehogy ha esetleg megbetegszik, majd azt mondják, hogy lám-lám kedves Anyuka, tetszett volna jobban figyelni és követni az utasításokat. Egyedül az orrszívó porszívót fogom bevezetni, és nem érdekel, hogy a férjem szerint az biztos egy barbár megoldás, és majd csináljam ha ő nincs itthon, ő is szépen megtanulja majd.

Javasolta a Hebamme, hogy menjek el egy szülésfelkészítő tanfolyamra, ezen még gondolkodom, mert lehet jobb lenne, ha a vágóhíd a meglepetés erejével hatna rám, és nem tudnám pontosan előre, hogy mire számítsak. Bár valamennyit már úgyis tudok a témáról.

A főnököm pár hónapja volt egy ilyen kurzuson, általában nem sokat beszélt róla. Egyik reggel viszont együtt értünk be, és feltételezem, hogy sokkot kaphatott, mert elkezdett mesélni az előző napi témáról, a "Darmriss" 4 fázisáról. Nem németeseket szerettem volna meghagyni édes tudatlanságban a szó pontos jelentését illetően, de mivel úgyis elkezdenéd guglizni, úgyhogy akkor már inkább inkább elmondom, ez a gátszakadás című horrormese címe. Persze tudja az ember, hogy vagy vágják, vagy szakad, de azt nem tudtam, hogy ennek 4 stádiuma vagy fázisa van. Aznap, a reggeli kis kenyérkémet majszolgatva fel lettem világosítva, de szerencsére mire belelendült volna a 3. és a 4. stádium ismertetésébe is, valaki bejött a szobába, aztán meg szerencsére elfelejtette. Azóta annyira nem akaródzik elmenni egy ilyen tanfolyamra, de azért még átgondolom. Mondjuk sokáig nem gondolkodhatok, mert betelnek a helyek. Szerencsére azért a gyerek kurzus nélkül is meg tud születni.

Mozgás

Pötyike nem egy idegbeteg típus, de így a 22. hét környékén már többször is éreztem azért hogy mozog. Igazából elég ritkán, van, hogy napokig semmit, szerintem egész nap alszik. A kedvencem az volt, amikor talán a lábát érezhettem, olyasmi, mintha valaki az ujját mozgatná a hasamon belül. Kétszer is a villamoson ültem, és mosolyogtam, hogy milyen kis cuki. Meg azon is, hogy körülöttem senki nem tudja, hogy épp egy gyerek mozog bennem. A pénteki úszás alkalmával sem aktívkodott, egyedül akkor érzem rendszeresen, hogyha éhes vagyok. Mondtam is a férjemnek, hogy olyan lesz mint te, ha éhes, majd nem lehet vele bírni. Szereti a grillcsirkét, sokszor csak úgy reggeli után is megkívánom. Egyik nap végre vettem már frissen, készítettem mellé salátát, és a felét gyorsan be is termeltem. Csak azért nem az egészet, mert nem akartam rosszul lenni. Most hogy belegondolok, akkor is mozog, amikor valami finomat ettem. Neki finomat. (Pl rántott húst grillcsirkével).

Egy hete voltunk ultrahangon, de nem készült kép, mert a kis cseles folyamatosan a gerincem felé fordult, hiába böködte az orvos az ultrahang fejével, nem akart megfordulni. Legalább láttuk a gerincoszlopát is. Meg lassan már 30 cm nagy, akkora mint egy Barbie baba, 5 cm-es a feje, így már nehéz őt látni egyben, egy képen.

Aggódás

Érdekes, mert sokszor azzal a hülye és idegesítő gondolattal vagyok elfoglalva, hogy nem fogom olyan mindent elsöprően szeretni a kisfiunkat, mint ahogy arról anyák beszámolnak. Mi lesz, ha majd csak úgy aggyal fogom szeretni, megszületik, tudomásul veszem, hogy van egy gyerekünk, és hazavisszük, mert hozzánk tartozik. Mialatt ezen gondolkodom meg ösztönösen olyan dühös leszek, ha bárki bármi rosszat mondd rá. Tehát lehet nem kellene aggódnom, és hagynom, hogy a természet, meg a hormonok ezt is elrendezzék.

Kezdem anyukámat is megérteni, hogy mindig mennyire aggódott, és rögtön minden helyzetben a legrosszabb forgatókönyvet látta. Az ember meg mindig leintette, hogy ugyan, minek idegeskedni. Szerintem én nagyon aggódós leszek, egyszerre helikopter szülő, mamahotel, és testőr. Onnan gondolom, hogy bármikor is egy esetleges veszélyt szimatolok a gyerekkel kapcsolatban, rögtön fénysebességgel indulnak meg a gondolataim és mire észbe kapok már a legeslegrosszabb szituációt látom magam előtt. Például ma reggel hétkor, amikor a kukás csengetett (emlékeztető magamnak: megnézni, hogy hogyan lehet a kapucsengőt ideiglenesen kikapcsolni, mert ha a jövőben a reggeli csöngetéssel majd újra felébresztik az éjszakázó gyereket, akkor biztos kitépem a szívüket. Amit a férjemből az éhség, azt belőlem a kialvatlanság hozza ki.) Szóval felébredtem, és az első gondolatom az volt, hogy már megint napok óta alig mozog Pötyike. Mi van ha meghalt? Honnan lehet tudni ha már nem él? Biztos azért halt meg, mert először lányt akartam, és megérezte. De már nem akarok lányt, vagyis én most csak Pötyikét akarom, lehet fiú is vagy lány is, de azt a gyereket, aki bent növekszik. Egy hete még láttam a szívét dobogni, de az hét napja volt. Úristen, mi van ha már tényleg nem él. Meg kell szülnöm így halva? Ó az mennyire borzasztó lehet. Mennyire fogunk sírni. (Kicsit elidőztem ezen a szomorú szituáción). Akkor őt majd el is kell temetni. Én nem akarok sírkövet a magzatomnak. Egyáltalán készítenek sírkövet nekik? Szerencsére ennél a gyakorlatias kérdésnél felocsúdtam, és meghúztam a gyeplőt, hogy ácsi, hát normális vagy te? Ezt azonnal fejezd be.

Reggel hét órakor már annyi kontrollálatlan hülyeség cikázott át az agyamon, hogy inkább felkeltem én megcsináltam a kávémat. A mai ebéd után (malachusi+krumplipüré+pirított hagyma+brokkoli) pedig annyit ugrándozott, hogy meg is nyugodtam.

Kép: Christian Gertenbach on Unsplash