Az jutott eszembe a napokban, hogy vajon amikor anyukák azt mondják, hogy könnyű terhességük volt, az valóban azt jelenti, hogy mindenfajta kellemetlenség, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy extra kiemelkedő kellemetlenség, vagy orvoshoz járás nélkül telt a babavárás, vagy inkább a szülés és az első hetek izgalmai után a terhesség maga egy eseménytelen fázisnak tűnik. Én még mindig nem tudom eldönteni, hogy nálam mi a helyzet, mert az első trimeszterben nem volt folyamatos hányingerem, de 3-4 féle ételnél nem kívántam többet (paradicsom, sült krumpli, narancs), és ha nem ettem mást, akkor tulajdonképpen egész jól elvoltam, minden más ételnél egyszer így, egyszer meg úgy reagált a szervezetem.

Nem kellett eddig kórházban feküdnöm, nem nyílt ki a méhszájam, és vér sem ömlött belőlem. Leszámítva a gázokat, a szorulást és hogy az ember egyre inkább egy bűzös, ormótlan ogrénak érzi magát, nem panaszkodhattam. A második trimeszter meg egyre könnyebb volt, az ötödik hónap tulajdonképpen maga volt a tökéletesség. Emellett azért sikerült párszor megijednünk, de nem nagyon tudom eldönteni, hogy ez normális-e.

Például a terhesség elején nagyjából a hatodik héttől kezdve, a 14. hétig bezárólag folyamatosan véreztem. Nem tudom, hogy sok év próbálkozás után, mindössze egy életképes embrió beültetése mellett megtörtént csoda, hogy végre 2 csíkos a teszt, mit szerettem volna reggel a wc-re kitámolyogva, arra leülve, még begyógyult szemekkel legkevésbé látni, de azt hiszem az első háromban mindenképpen benne lett volna egy két euró nagyságú vérfolt a bugyimon.

Természetesen az ember rögtön felcsapta a google-t hogy utánaolvasson vajon normális-e a jelenség. Nem is tudom, hogy előny, vagy hátrány-e, hogy három nyelven is meg tudtam tenni, de szerencsére nagyjából ugyanolyan válaszokat találtunk mindenhol. A két végletet: valaki szerint érdemes már a legkisebb vérzéssel is felhívni az orvost, vagy bemenni a kórházba, mások meg olyan tapasztalatokat gyűjtöttek, hogy igazából amíg nem ömlik patakokban a friss piros vér az emberből, addig nem kell nagyon megijedni. A családom, a barátnőim rögtön kórházba küldtek volna jobb félni mint megijedni alapon, én mégsem akartam feleslegesen zavarni a kórházi dolgozókat, hiába voltam bizonytalan. A mennyiség nagyon kevés volt, viszont a színe friss piros, ezért nem tudtam 100 százalékra eldönteni, mi lenne a helyes. Az orvosi rendelőben is mondták, hogy amíg nem töltök meg óránként egy egészségügyi betétet, addig nem kell aggódni, a nyolcadik héten meg a polipomat is észrevették, és gyanították, hogy az vérezget. Végül egy vasárnapot a kilencedik héten csak a nőgyógyászati ügyeleten töltöttünk az egyik kórházban, mert aznap reggel kis alvadt vérdarabokkal szembesültem, így gondoltam, hogy ezt már mindenképpen meg kell mutatnom valakinek.

Egy hosszadalmas várakozás után, amellyel számoltunk is vasárnap lévén, a vizsgálatok során megállapították, hogy minden rendben van, mégis a következő egy hónapban sokat aggódtam a miértek miatt. Mert ha a vérzés nem folyamatos, az orvosok sem tudják megállapítani, hogy honnan jön. Az első 15 hét alatt ezen aggódtunk, de szerencsére vége lett, mostanában nem voltak ilyen panaszaim.

Helyette kifejlesztettem egy újat, pontosabban ebben már Pötyi keze (vagy lába) is benne van. Múlt héten itthon maradhattam betegszabadságon pár napot, amit egyébként abból a szempontból sem bántam, hogy a márciusi havazást megelőző három napos migrénemet is letudtam itthon. A panaszmentes egy hónapomat egy tompa, nyomó fájdalom szakította meg múlt hét hétfőn. Mintha valaki egy borstörővel próbálná meg szétpasszírozni a petefészkeimet. De az is lehet, hogy Pötyi nyomta le a fejét, mindenesetre le kellett ülnöm, annyira kellemetlen volt. Pár perccel később már jobban voltam, legközelebb éjszaka ébredtem fel arra, hogy nagyon fáj a szeméremcsontom, de arra gondoltam, hogy biztos megint túl sokáig feküdtem egy pozícióban és elnyomtam valami ideget. Reggel felébredve még mindig kellemetlen volt és kezdett hullámokban, periodkusan ismétlődni a fájdalom. Arra gondoltam, hogy biztos megint nő a gyerek, vele együtt a méhem, az már a terhesség elején is okozott fájdalmakat. Munkába menet is folyamatosan éreztem, egyre inkább azt, mintha meg akarna jönni. Vagyis inkább azt az érzést, mint amikor már megjött, és kezdenek a hasi görcsök begorombulni. Először a tompa alhasi fájdalom, mintha téglák húznák lefelé a hasam, majd annak kisugárzása a derekamra és lábaimra. Korábban mindig tudtam, hogy na most indulhatok a mosdóba betéttel és tamponnal felszerelkezve, és ekkor vettem be az első fájdalomcsillapítómat is, mielőtt a fájdalom igazán elburjánzhatott volna. Aztán eszembe jutott, hogy hoppá, most terhes vagyok, nem fog megjönni, akkor vajon mi lehet ez.

Úgy döntöttem, hogy felhívom a Hebammét. Bár biztos voltam benne, hogy majd megnyugtat, ez teljesen normális, nő a gyerek. Elmondtam neki a tüneteimet, meg hogy tegnap óta tart, ő meg rögtön elzavart orvoshoz. Mondta, hogy ha fájásaim vannak (mim van?!) tegnap óta, azt mindenképpen meg kell nézetni az orvossal, mert lehet kinyílt a méhszáj. Wattafakk, gondoltam magamban, nem terveztem szülni menni a 24. héten, azon a hideg keddi napon, tudtommal nyári babánk lesz. Egy kis napsugár, mint az anyukája. A nagy hallgatásomba ismét belekérdezett a Hebamme, hogy milyen messze van tőlem az orvosom, amire én még mindig kicsit húzódozva azt válaszoltam, hogy hát most értem be a munkahelyemre.. (ami alatt azt értettem, hogy ne küldj már el sehova, most kezdtem el dolgozni, tök kellemetlen lelépni, hogy nem vagyok jól.) Erre határozottam felszólított, hogy álljak fel, menjek oda a főnökömhöz, és mondjam el neki, hogy a Hebamme utasított, hogy menjek orvoshoz, mert fájásaim vannak. Gondoltam, akkor valóban fele sem tréfa, megígértem neki, hogy elmegyek.

A nőgyógyásznál, mivel nem volt időpontom mondták, hogy számoljak hosszabb várakozási idővel, de csak egy órát kellett várnom, annyit meg időpontra érkezve is üldögéltünk ott. Az orvos nagyon alaposan megvizsgált, kívül-belül. A méhszájam zárva volt, a méhlepény is szépen fejlődött, a gyerek meg boldogan randalírozott a hasamban. Végül semmi rendellenességet nem talált, így az volt a gyanúja az orvosnak, hogy mivel aznap keresztben feküdt, és nem hosszában, mint azt általában a rendes gyerekek teszik (ezt csak én tettem hozzá), emellett pedig folyamatosan mozgolódott, vagy forgolódott, elképzelhető, hogy ezért voltak fájásaim. Bár annyira nem értem, hogy egy gyomron, vagy vesén rúgás miért okozna feltétlenül hullámokban előjövő fájásokat, de azt hiszem, az orvos is tanácstalan volt, mivel mindent rendben talált. Végül csináltak még egy fél órás ctg-t (fájásokat mérték vele) de azon sem jött ki semmi probléma.

Azt mondta, hogy szedjek paracetamolt ha fáj és jöjjek vissza csütörtökön ha továbbra is fennállnak a tünetek. Hogy itthon voltam pár napot sokkal jobb lett, vagy csak az erős migrén elnyomott minden más fájdalmat, de a szombati munka után megint visszajött. Azt hiszem az ülés nem tesz túl jót. Szóval mindig van valami aggódni való, de azt hiszem, az én problémáim még mindig nem igazán vészesek.

A következő hetekben elkészítem a 2. trimeszterről szóló videót, írok a cukortesztem eredményéről és a pénteken esedékes bölcsődei nyílt napról.

Kép: Unsplash.com/sarah-diniz-outeiro